Székesfehérvár a szülővárosom, jelenleg is itt élek. A József Attila Gimnáziumban érettségiztem, rajz-biológia szakos diplomámat a Pécsi Tanárképző Főiskolán szereztem. A Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tanítottam. Egykori tanítványaim közül többen a képzőművész, művészettörténész, néprajzos, festőrestaurátor, rajztanári pályát választották.
Amióta csak emlékeim vannak, szinte mindig rajzoltam, festettem. Igazán intenzíven Ballagó Imre festőművész szakkörében kezdtem el rajzolni.
Eleinte a grafika érdekelt, később a festészet mellett döntöttem, mivel ezzel foglalkozni – számomra – a legösszetettebb és legszebb feladat: egyidejűleg fogalmazni meg a teret, formát a színekkel. A festészet ágai közül az akvarellt találtam a legizgalmasabbnak. Megismételhetetlen, tűnékeny és könnyed, bár igen nagy odaadást és sok-sok gyakorlást igényel. A technikát még ma is tanulom. Műveimet kizárólag ecsettel, segédeszközök és segédanyagok nélkül készítem.
Nagyon kedvelem az itáliai veduta-festészetet, ezért fordultam a városképek felé. Leginkább a hazai és az olasz táj és városok érdekelnek. Képeim minden esetben személyes élményen alapulnak, ennek érdekében számtalan látogatást tettem a megfestett képek helyszínein.
Festményeim 1998 óta naptárként is megjelennek, az elmúlt 18 évben a Kalendart Kiadó Kft. gondozásában. Képeimet merített papír képeslapokon valamint albumok formájában Budapest, Székesfehérvár illetve Velence címmel a székesfehérvári Papírgaléria adta ki.
Kiállításaim:
Árpád Szakközépiskola, Székesfehérvár
Dominó Galéria, Székesfehérvár
Fejér Megyei Művelődési Ház, Székesfehérvár
Gróf Batthyány Lajos Általános Iskola, Szabadbattyán
Gróf Zichy János Általános Iskola, Soponya
IBM, Székesfehérvár
József Attila Középiskolai Kollégium, Székesfehérvár
Kossuth Lajos Általános Iskola, Szabadegyháza
Magyar Nagykövetség, Bécs
Művelődési Ház, Soponya
Művelődési Ház, Szabadegyháza
Nádasdy-kastély, Nádasdladány
Oladi Nevelési Központ, Szombathely
Papírgaléria, Székesfehérvár
II. Rákóczi Ferenc Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Székesfehérvár
SOTE Női Klinika, Budapest
Váci Mihály Szakközépiskola, Székesfehérvár
Velence Szálló, Székesfehérvár
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Képeim a következő galériákban fordultak meg:
Dominó Galéria, Székesfehérvár
Képcsarnok, Miskolc
Képcsarnok, Pécs
Képcsarnok, Szeged
Papírgaléria, Székesfehérvár
Pátzay Pál Terem, Székesfehérvár
Képcsarnok, Budapest Váci utca